MeriDim mérés és Auriculo-terápia lézeres akupresszúrával

Meridiándiagnosztika a tradícionális kínai orvoslás alapján
Azokban az esetekben, ahol a nyugati labor és műszeres vizsgálatok nem mutatnak zavart, mégis van panasza, tünete, illetve ha azt a választ kapja, hogy "ezzel már együtt kell élni" akkor egészen biztosan energetikai blokkok zavarára kell gondolni, ezért ilyen esetekben is segítséget nyújt információval és helyreállítási lehetőséggel ez a fajta mérés-kezelés.
A MeriDim mérés által információt kapunk az instrumentális homeopátiás modul által a homeopátiás szerek és a Schüssler sók egyénre szabott alkalmazására is.

Dr. Széchenyi István pszichológus - akupunktőr a hagyományos kínai orvoslás, a japán (dr. Nakatani neurológus) Ryodoraku-rendszer törvényszerűségeit illetve Nogier francia neurológus kutatásait is figyelembe véve és a nyugati technológiát együttesen alkalmazva, 18 éves terápiás, kutató és oktató munkássága alapján készítette el/fejlesztette ki a MeriDiM rendszerét (Meridián Digitális Mérőműszert).
Véleménye a MeriDim Digitális Energetikai Műszerről:
- Azoknak a szakembereknek jelenthet elsősorban segítséget és/vagy támogatást, akik fülakupunktúrát ( tű, lézer, masszírozás, etc) használnak, hiszen érthetővé válik, hogy egyes funkcionális zavaroknak mi is a pontos oka, valamint láthatjuk, hogy ugyanaz a fülakupunktúrás terület különböző funkciózavarok energetikai elakadásáért lehet felelős.
- Másrészt azoknál az eseteknél is támogatást nyújthat, ahol a szervezet homeosztázisra való törekvése során a Tsing és a Ryodokaku mérések energetikai egyensúlyt mutatnak, akkor a MeriDIM® műszerben levő, Pontkereső méréssel föltárhatjuk és kezelni tudjuk a funkciózavarok okát.
Mi is az a meridián-elemzés
A meridiánok energetikai kiegyensúlyozatlansága, az energetikai elakadások (blokkok) egészségügyi problémákhoz, fájdalomhoz és betegséghez vezethetnek. A jógázók ismerik a meridiánokat, hisz azok harmonizálása történik a mozgás által. A mérés eredményeként az energetikai blokkok oldásával, táplálkozásunk megváltoztatásával visszaállítható az optimális egyensúly a meridiánokban, ezáltal testi, lelki és szellemi, azaz holisztikus módon optimalizálja a szervezet egyensúlyi állapotát.
A MeriDim tehát egy olyan számítógépes állapotfelmérő eszköz, mely a XXI. század korszerű követelményeinek megfelelően segíti a meridiánok energiaszintjét felmérni, azt kiértékelni, majd a választható kezelések után dokumentálni és nyomonkövetni.
A műszer önmagában nem kezel és nem számít orvostechnikai eszköznek, viszont megbízható segítséget nyújt abban, hogy megtaláljuk a komplex természetes módszert személyre szabottan az egészség egyensúlyának megteremtésében.
Kezelhető panaszok
Mozgásszervi megbetegedések és fájdalomcsillapítás
Krónikus izületi fájdalom, műtét utáni fájdalomcsillapítás, rheumatoid archritis, isiász. bütyök, sarkantyú, lúdtalp,
reumatikus izomgyulladás, izomsorvadás, izom, ín sérülés, ficamok utókezelése, köszvény, ferde nyak, befagyott váll, a gerinc megbetegedései (skoliosis, kyphosis) lumbágó, stb.
Emésztőrendszeri megbetegedések
Epegőrcs, epekő, székrekedés, hasmenés, gyomorsüllyedés, irritábilis bél-tünetek, Crohn, colitis ulcerosa, hányinger, elhízás, fogfájás, szájnyitási funkciózavar*.
Krónikus gyomor- és bélgyulladás, gyomorsav túltengés ill. hiány, gyomor- és nyombélfekély, nyelészavar, gyomorvérzés, epehólyaggyulladás, májnagyobbodás
Idegrendszeri megbetegedések
Szenvedélybetegség (alkoholizmus, drogfüggés, cigaretta), depresszió, fejfájás, migrén, agyvérzés utáni bénulások, Herpes zoster (övsömör), Méniere-syndróma, trigeminus neuralgia*
Arcidegzsába, ülőideggyulladás, epilepszia, neurotikus panaszok, álmatlanság, fóbia, pánikbetegség, idegi eredetű fogyás, elhízás, migrén.
Légzőszervi megbetegedések
Asthma bronchiale*, akut- és krónikus hörgőgyulladás, hörghurut, köhögés.
Gyermekgyógyászati betegségek
Ágybavizelés, rövidlátás, emésztési zavarok, megfázás, fülfájás, bőrpanaszok, fogzási problémák, epilepszia, köhögés, félelem elalváskor, rossz tanulmányi eredmények
Szív- és érrendszeri betegségek, vérképzési megbetegedések
Magasvérnyomás, fehérvérsejtszám csökkenés*
Alacsony vérnyomás, infarktus utáni rehabilitáció, angina, érszűkület (gangréna nélkül), agyvérzés (trombózis) utáni rehabilitáció, pajzsmirigy működési zavarok
Urogenitális megbetegedések
Imptencia, incontinencia, férfi nemzőképtelenség, vizelet visszamaradás, vesekő*
Eneuresis, prosztata megnagyobbodás, hólyaggyulladás (cystilis), frigiditás, sterilitás.
Fül-, orr-, gégészeti megbetegedések
Mandulagyulladés, garat- gégegyulladás, méniere-syndróma, arcüreggyulladás*
Siketség, nátha, szagláshiány, fogínygyulladás, szájüregi fekélyek, kézépfülgyulladás, fülzúgás, orrvérzés, arcüreg-, holoküreggyulladás
Szemészeti megbetegedések
Rövidlátás távollátás, látóideg-gyulladás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás, zöldhályog
Bőrgyógyászati megbetegedések
Övsömör csalánkiütés, ekcéma, körömgobásodás
Immunbetegségek
Allergia,Szénanátha, aszthma bronchiale*
Szülészeti és Nőgyógyászati megbetegedések
fájdalmas menstruáció, női terméketlenség, menstruációs zavarok, terhességi hányás, fehérfolyás, prunitus (viszketés), myoma, ciszta, endometriózis, húgyúti fertőzések (női és férfi)
Méregtelenítés
anyagcsere problémák, hízás, fogyás, hormonzavarok miatt
Mentális panaszok és lelki problémák
szorongás, pánik, rossz olvás, önbizalomhiány, traumák feldolgozása, stb.
Mérés területei:
- test-meridiánok
- fogtérkép
- Schüssler sók
- homeopátiás szerek
- gerinci kapcsolódások
- csakrakiegyensúlyozás
- akupresszúrás pontok
- fülzónák
A fülön és testen is ingerelhetők a pontok Soft (infra) lézer alkalmazásával.
A fülakupunktúráról már sokan hallottak, ami egyfajta reflex mechanizmus alapján működik. Ennek az a lényege, hogy a szerveinkhez, funkcióinkhoz jól definiálható pontok tartoznak, ezek stimulálásával a testünk különféle szerveire, funkcióira hathatunk, és ezzel segítjük a szervezetünk öngyógyító mechanizmusát.
Mindez szúrás nélkül is megoldható! A fülpontokon keresztül hatunk a tünetekre, melyet fájdalommentes Soft-infra lézerrel stimulálunk.
Mivel az akupunktúrás pontok elektromos ellenállása kisebb, mint a körülötte lévő bőrfelületé, ezért akár elektronikus pontkereső készülékekkel is pillanatokon belül megtalálhatók.
Auriculo-terápia annyit jelent = fülkagylóval gyógyítás
Fülkagylónk egy mikrórendszer, melyen reflexológiai, vagyis auriculo-terápiás kezelést is végezhetünk.
Egy letapogató szonda segítségével megmérjük a 12 fő meridián energiaszintjét a kéz és láb előre meghatározott pontjain, ahogyan a számítógép - fényképes illusztrációval segítve- pontról pontra kalauzolja a szakembert. A mért értékeket a számítógép automatikusan rögzíti és tárolja és egy diagramból láthatók az eltérések:
Máj
Epehólyag
Szív
Vékonybél
Lép
Gyomor
Tüdő
Vastagbél
Vese
Húgyhólyag
Szívburok
Hármas melegítő
Fogak és szerveink kapcsolata
A szájban lévő különálló mikrorendszer a fogmeridiánok térképe, mely előremutató jelzést mutat egy bizonyos szerv gyengébb működésére, akkor is, ha már nincs meg adott helyen a fog.
A fogszuvasodás, fogkőképződés, fogágy és fogínybetegségek is összefüggésben vannak szerveinkkel, idegrendszerünkkel és táplálkozásunkkal egyaránt. Érzelmi életünk, a traumák szintén megjelennek hosszútávon e területen is.

Szerveinket tápláló meridiánok elhelyezkedése és az azon lévő akupunktúrás pontok.
Miben segít még?
Egyrészt: a mérés alapján - oszlopgrafikonok színei- kijelölik, hogy amelyik az a színes meridián (nem zöld színű), amelyhez tartozó fog/fogak a szervezet különböző zavarait jelezhetik.
1. FOGAK:egyes fogak rendellenességei, milyen következményekkel járhat:
Pl.: szemfog (3-as) : belső szervek: Máj- Epehólyag, epevezeték- melléküregek: s. sphenoidalis, ékcsontüreg, érzékszervek: szem, -ízületek/vázrendszer: térd, csípő, láb, csigolyaszegmentum: Th.8.9.10., nyirokrendszer: tonsilla palatina, endokrinrendszer: agyalapi mirigy hátsó lebeny, szövetek: izmok-inak, egyéb: endokrin szabályozás
2 .GERINC
Másrészt a Füldiagnosztika (3. mérési lehetőség) szerint további információkkal szolgálhat. Azaz gyakorlatban a Füldiagnosztika pontkereső funkcióját használva pásztázzuk a gerinc területét, ahol kiugrást tapasztalunk, ott bejelöljük. Az elmozdult csigolyák, csigolya-rendellenességek irritálhatják az ideggyököket, így befolyásolhatják a belső szerveink és izmaink működését.
Pl.: C7(nyaki 7-es): pajzsmirigy, vállízületi nyáktömlő, könyök /Nyáktömlő gyulladás (bursitis), pajzsmirigy működési zavarok/

A keleti filozófia szerint hosszantartó negatív érzelmeink is befolyásolják szerveink optimális működését, amit helytelen táplálkozásunkkal együtt okozunk magunknak. A Epéhez a harag, düh, a Tüdőhöz a bánat, szorongás, a Veséhez a félelem, a Májhoz az elfojtott agresszió, a Vastagbélhez az elengedés hiánya, stb.
Helytelen táplálkozásunkkal folyamatosan gyengítjük a bennünk lévő Qi éltető energiát.

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) NEM a baktériumokat és a szövetek károsodását veszi figyelembe, hanem a DISZHARMÓNIA OKÁT keresi.
Így NEM számszerűleg adathalmazokkal dolgozunk, hanem az egyén energetikai állapotát állítjuk helyre.
A kínai ÖT-elemes táplálkozáshoz adok ötleteket melyek energetikai rendszerünk helyreállítására szolgálnak és otthon végezhető vitalizáló pontok stimulálását végezheti jobb közérzetének eléréséhez.