"Az ismert út sosem visz el új helyekre."

Kedves Érdeklődő, köszöntöm oldalamon!


"Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik."

                                                                                                                     (Goethe)

Bertalan Mária vagyok, ennek a kis székesfehérvári magán stúdiónak a megálmodója. Már 2005 óta foglalkozom a holisztikus szemléletmód alkalmazásával,  a természetes módszerek  és alternatív  technikák kombinálásával. A  fájdalmak megszüntetésére a gyógynövények erejét is alkalmazom. Ezenkívül test, lélek és szellem hármas egységének egyensúlyba hozatalával, a lelki bajok és a stressz által okozott diszharmónia helyreállításával, hogy segíthessek az embereknek az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet elérésében, megélésében és megtartásában.

Sok-sok éven át közalkalmazottként egy íróasztal mögött segítettem a főnököm munkáját. Így a kihívás, a másokért tenni akarás lehetősége kimaradt az életemből. Talán épp ezért még 97'-ben elsősorban önismereti céllal elvégeztem Budapesten a Grafológiai Intézetben az íráselemzés tudományát. Tanulmányaim által képzett grafológussá váltam és ezáltal is rálátásom nyílt a pszichológia által önmagam és mások "működésének" megértésére. 

A gyógynövények erejével  és a "házi" akupresszúrával  is azidőtájt ismerkedtem meg mélyebben,  így három  gyermekem megbetegedései esetén sikeresen alkalmaztam mint házi praktikákat,  melyeknek  csodálatos hatásait megtapasztalhattuk  a gyorsabb felépülésükhöz.

Aztán valami történt "ott bent " - tudják, amikor az ember azt érzi, hogy most cselekednie kell, változtatni kell az életén  és az íróasztal mögül elindultam utamra. Az önismeret nagyon fontos az ember számára, ezt sok kurzuson átéltem, "megszenvedtem". Rájöttem, hogy az önmegvalósításhoz bizony rögös út vezet, de az eredmény nem marad el. .....és valóban igaz, hogy:

AZ ÚT TESZ BOLDOGGÁ, NEM A CÉL!

Az alternatív technikákon belül az első 5 évben elvégeztem néhány masszázs tanfolyamot, mellyel máris segíthettem a fizikai közérzet javításában. Majd követte még pár  keleti akupresszúrás masszázstechnika és testkezelés elsajátítása.

 Fontosnak tartom a több oldalról való megközelítését az Embernek, az önismeret fejlesztését, a fizikai fájdalom eredetének keresését, ami  miatt egyszerre alkalmazom  a természetes módszerek, az alternatív technikák  és a lelki bajok helyretételét.   A kezeléseim összeállításánál e három irány nyilvánul meg és adódik össze, mert ettől lesz EGYÉNRE SZABOTT, hisz nincs két egyforma ember. 

Mindíg is érdekelt az emberi lélek bugyraiban zajló történés, mivel kerestem a saját kérdőjeleimre is a választ  és mások könnyebb megértéséhez és segítéséhez a lehetőséget. Ezért   beíratkoztam Budapesten a Grafológiai Intézetbe (1997). ahol okleveles grafológusi és okj-s szakasszisztensi végzettséget szereztem és szakdolgozatomhoz - ami akkor nagyon aktuális volt, mivel azidőtájt indult be ez a fajta szolgáltatás -  a "fegyveres biztonsági őrök alkalmassága" című témát választottam. Majd önismereti, öngyógyító céllal a harmónia a jó energiák megteremtéséhez elvégeztem a Reiki I.-II. fokozatát, (2007.) ami segített a meditálásban is, amit azóta is rendszeresen alkalmazok. 

Jónéhány  éve  eljárok  egy-egy 5-10 napos  lébőjtkúrára, ami nemcsak a testi szintű megtisztításban  segít, hanem  lelki megújulást és feltöltődést is nyújt számomra  ez az "elvonulásos" időszak.  Folyamatosan tisztítom magam  energetikailag is, ezért egy jóga tábor illetve önismereti kurzuson való résztvétel mindíg segít a tudatosság mélyebb elérésében.  Ezenkívül szabadidőmben sokat kirándulok és  kisebb túrákat teszek,  mert imádom a természet csendjét és  csodáit felfedezni.

Tamasi doktornál voltam utoljára, 2019-ben Somogyvámoson, ahol meginterjúvolt a léböjtös tapasztalataimról, hisz előtte már  ezeken a helyeken is voltam:  Visegrád, Dunabogdány és Tápióság.



Zömében orvosoktól,  akik természetgyógyászok is, valamint  jónéhány neves  természetgyógyásztól tanultam:

Munkámban az emberek  "testi-lelki-mentális" egészének   kiegyensúlyozásához   nagy segítséget nyújt, hogy  2014.-ben elvégeztem az Energy cég  tanácsadói képzését a gyógynövény tartalmú készítményeik bioinformációs hatásmechanizmusáról és alkalmazásának lehetőségeiről, melyek a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) alapját képező meridián-diagnosztiká szerint   szerveink  működésének helyreállításához alkalmazhatók. 

Ehhez pedig a Széchenyi Egészségközpontban,  Dr.Széchenyi István által kifejlesztett Kínai Orvoslás (HKO) filozófiájára épített MeriDim állapotfelmérő készülékkel dolgozom.


 Lévai Borbála  Hévíz ( TÁDÉ test- és fülgyertyázás 2011,), Daróczi Zoltán Budapest Center Press  (akupresszúra alapjai, köpölyözés, moxázás 2010.),  Faragó László Kecskemét  (alternatív nyirokmasszázs 2011.) De nem maradhat ki a lelki rezdülések harmonizálására a Bach-virágterápia, melyet a budapesti MediCenterben végeztem el (2010.), a frissítő talpmasszázs dr. Csikai Erzsébet által (2012.), vagy a Shiatsu keleti masszázst Veizer Beátával, amit a Center Pressnél (2010. Budapesten tanulhattam. A másik keleti technika a KoroKan, amit Sopronban Fekete Ibolyánál tanultam (2008.), a hozzá alkalmazott izületi kimozgatásos  technikát pedig Jene Kálmántól sajátíthattam el. A Shiatsu, a KoroKan és az alternatív nyirokmasszázs akupresszúrás pontok alkalmazásával zajlik. (2008). A lelki blokkok, traumák kezeléséhez pedig hatékonyan alkalmazom a Holistic Pulsingot (magyar nevén Lélekmasszázs), melyet Schneider Ferenctől  (Center Press)  tanulhattam meg (2009.). A   dr. Schüssler-féle ásványsók alkalmazását valamint az arcelemzést dr. Farkas Orsolyától, dr. Szűcs Erikától és dr. Sasvári Ferenctől sajátítottam el, A Schüssler féle terápiás alaprendszer 12 ásványi sóból áll,  melyet homeopátiás formában gyógyszerkönyvi előírásoknak megfelelően készítenek el és  sejtszinten fejtik ki hatásukat. (2011). A Kinesio-Tape orvosi izület, izom- és meridiánok ragasztását valamint a  köpöly, moxa hagyományos kínai gyógytechnikák tudományát a budapesti Oriolus-Mednél sajátítottam el (2013.).

Majd  elvégeztem a  fülakupunktúra  modult, melynek ismerete alapján alkalmazható  "fülakupresszúrázás magvakkal és mágnesgolyókkal " való stimulálás, továbbá   elvégeztem a kineziológia I.-II.-III.  One Brain modulját Szeferinusz Attila fülakupunktúrás addiktológus, természetgyógyász és kineziológus szárnyai alatt, így  e három modullal kineziológiai konzulensként a lelki problémák megoldásában is segíthetek a hozzám fordulóknak (2013.).

Utána pedig elsajátítottam  az Emo Trance, az "Érzelmek Transzformálása" (2015)  technikát Sághy András és Margit trénerektől, a magyarországi alapítóktól valamint Sághy Zsuzsi és Takács Péter  trénerektől az EFT alapjait (2016.), az "Érzelmi Felszabadító Technikát",  a stressz és lelki problémák oldására.

Mivel tevékenységemet  "többszempontos"   tudással szeretném végezni, nagy hangsúlyt adok  az alábbi készülékekkel végzett  bemérésekre,  amit egészségfelmérésnek neveznék. Ezért a Széchenyi Egészségközponttól  Dr. Széchenyi István által kifejlesztett MeriDim készülékkel kínai meridiánelemzést és energetikai kezelést  (2014.) végzek a jelenlegi alul és túlműködő meridiánokon valamint az ayurvédikus  csakrákon (energiacsatornák és pontok) továbbá fülakupresszúrázás és testi fájdalmak  Soft-lézer alkalmazásával.

Továbbá a Magnetspace (MSP)  elemző segítségével  (2016.)  ráláthatunk egészségi állapotunkat gyengítő vitamin és ásványanyag hiányokra, nehézfémterhelés jelenlegi helyzetére. Minden  mérés maga után vonja a helyreállítás  szükségességét, jó esetben megelőzés, vagy visszaépítés   formájában. 

Az  F-SCAN biofrekvenciás mérővel  (2018.) pedig, a  szervezetünkben megrekedt  kórokozók feltérképezésére, majd pedig a  Ravó Zapper bió-frekvenciáival sor kerülhet a kitisztításukra. Kicsit olyan ez, mint amikor évente  méregtelenítünk, léböjtöket végzünk szervezetünk felszabadítására, itt is a  sok folyadékon kívül szinte nincs is másra szükség, amivel felgyorsítva célirányosan ki lehet hozni  a szervezetben lapuló vírusokat, baktériumokat,  penészt, élősködőket  és gombákat, melyek mind gyengítik szervezetünk ellenállóképességét.

 Egyre jobban vonzott a "láthatatlan való", az  öngyógyítás, a szereteten alapuló gyógyulás. Ezért  a dr. Kellermann Aranka Terézia által tartott kristálypunktúra (2017.) kurzuson is részt vettem, hogy megismerkedhessek a hegyikristály "hatalmával". Utána pedig a Kristálygyógyászat alapjait (2017.)  sajátíthattam el Albecz János spirituális instructortól.   A  Konnektív Felnőttképző Kft.-nél   (2019)  bővítettem ismereteimet a  "Stressz és a hormonháztartás", valamint az "Egészségtudatos táplálkozás és anyagcsere típusok" és"Homeopátia a mindennapokban"  tanfolyammal, hisz egyre több embernek van szüksége szervezetében felhalmazódott káros anyagok kivezetésére. 

 Konkrét betegségek alternatív megközelítése témában. Dr. Csomai Zita orvos-természetgyógyász képzéseivel és előadásaival is (2017.-2022.) bővítettem ismereteimet, melyek akár önállóan, akár orvosi kezelések mellett is alkalmazhatók.

A homeopátiás (gyógy)szerek valamint a hormonok egyensúlyának megteremtése természetes módszerekkel  2020.-ban került felhasználói szinten az érdeklődésem körébe, így ezirányú képzésekkel is (MIHE)  bővítettem  tudásom a homeopátiás alaptanfolyam által, hogy a  természetes gyógyulási lehetőségeket  ezáltal is ajánlhassam.

 Folyamatosan résztveszek   homeopátiás képzéseken a CEDH - Terápia Natúra Alapítvány által, mert ez lesz a jövő "gyógyszere" mindenféle bajainkra, legalábbis a nyitott emberek számára!

Mindezek ismeretében működtetem ezt a kis magánstúdiót, azzal az indíttatással, hogy egy olyan  meghitt kis csendes zugot teremtek - itt a belváros forgatagában - ahová az érkező elfelejti minden búját-bánatát, kicsit megpihenhet, lenyugodhat és feltöltődhet és elindulhat a regenerálódás.

 Bízom benne, hogy a hozzám fordulóknak segíthetek "mindenfajta"  bajaik  enyhítésében, megszüntetésében, hogy ismét  jól érezzék magukat a bőrükben testi és lelki szinten egyaránt.



Szeretettel várom Stúdiómban:

Bertalan Mária

 alternatív terápiás segítő

Bachvirág terapeuta, Táplálkozási,

 Instrumentális Homeopátiás és Schüssler só tanácsadó 

Shiatsu, KoroKan és alternatív nyirokmasszőr,

kineziológiai konzulens, grafológus